Gazdaság: hírek

12 százalékot estek a budapesti új lakások árai

2020-05-13 09:32:16

A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.

Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.

 GAZDASÁG

szerző: MTI


A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta: Budapesten elsősorban a belvárosi és a külső kerületekben lévő lakások ára csökkent, így még a szegmens legkedveltebb területének számító XIII. kerületben is 5 százalékkal olcsóbban kínáltak egy négyzetmétert áprilisban, mint az első negyedévben. A fővároson kívül nem volt árcsökkenés, sőt a nagyobb városokban az árak 5-20 százalékkal még nőttek is a járvány megjelenése előtti időszakhoz képest – tette hozzá a szakember, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy vidéken jóval kevesebb újépítésű lakást értékesített az Otthon Centrum hálózata.

A panellakások árai országos átlagban 3 százalékkal estek áprilisban az első negyedévhez képest. Soóki-Tóth Gábor elmondta, hogy a főváros kifejezetten népszerű (III., IV. és XIII.) kerületeiben csak 3 százalékkal csökkentek az árak, a kevésbé kedvelt külső pesti részeken viszont még a 10 százalékos árvesztés sem volt ritka.

Az elemzési vezető szerint a családi házak lakásokhoz viszonyított értékállóságában nagy szerepet játszott, hogy a kijárási korlátozások miatt a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek.

GAZDASÁG
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
Ebben különbözik a legolcsóbb és a legdrágább budapesti új lakás
Ebben különbözik a legolcsóbb és a legdrágább budapesti új lakás
Bőven több mint félmilliárd forint a különbség a legdrágább és a legolcsóbb budapesti új lakás ára között a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb adatbázisa alapján. Ha a fajlagos számokat nézzük, a legdrágább lakás egy négyzetméterének az árából, 5 extra négyzetmétert is vásárolhatnánk a lista legolcsóbb lakásában. 
Hazánk vezeti a listát: két év alatt háromszorosára nőtt a lakásépítési kedv
Hazánk vezeti a listát: két év alatt háromszorosára nőtt a lakásépítési kedv
Több, mint háromszorosára nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek száma hazánkban 2018 első negyedévében a 2015-ös értékekhez képest - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Ezzel Magyarország első a közel 30 európai országot tartalmazó rangsorban.
Ennyit költ egy fiatal saját lakásának megvásárlására
Ennyit költ egy fiatal saját lakásának megvásárlására
Tavalyhoz képest, idén márciusban 16 százalékponttal csökkent a 20-30 és 30-40 éves korcsoportba tartozó vevők aránya, míg az idősebb korosztályoké nőtt - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Budapesten a 30 év alatti vásárlók átlagosan 24,6, vidéken 14,2 millió forintért vásároltak lakást.
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!