Gazdaság: hírek

Ebben különbözik a legolcsóbb és a legdrágább budapesti új lakás

2018-10-25 16:19:51

Bőven több mint félmilliárd forint a különbség a legdrágább és a legolcsóbb budapesti új lakás ára között a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb adatbázisa alapján. Ha a fajlagos számokat nézzük, a legdrágább lakás egy négyzetméterének az árából, 5 extra négyzetmétert is vásárolhatnánk a lista legolcsóbb lakásában. 


A Budapesti Lakáspiaci Riportban több mint 21 ezer a legalább négylakásos társasházban épülő lakóingatlanok száma, ezek negyedénél az árakat is feltüntették a fejlesztők. A legfrissebb adatok alapján összesen 40 olyan szabad ingatlant lehet találni, aminek az ára kevesebb, mint 20 millió forint, sőt azóta ez a szám vélhetően tovább csökkent, ahogy a még eladatlan ingatlanok is gazdára találnak.

Ezek alapján, Budapesten az árral rendelkező, 1-2 hónappal ezelőtt még szabad épülő lakások kevesebb, mint 1%-át lehet 20 millió forint alatt megvásárolni.

A 40 új lakás több, mint fele a XIX. kerületben épül, de a legolcsóbbak között találni néhányat a IV., XIII. és XX. kerületekben is, illetve egyet a VIII. kerületben. Utóbbi, a korábbi negyedévben még eladottként volt rögzítve, így valószínűsíthető, hogy a vásárlója elállt a szerződéstől, és ezért ismét bekerülhetett a még eladatlan lakások közé. 

Ebben különbözik a legolcsóbb és a legdrágább budapesti új lakás

Milyen a lista legolcsóbb új lakása?

A lista legolcsóbb lakása a XIII. kerületben épül, az első emeleti ingatlan mindössze egy szobából fog állni, és erkélyt sem alakítanak ki hozzá. Az alapterülete 23 négyzetméter, a vételár pedig 15,7 millió forint, így a legolcsóbb új lakás fajlagos ára 680 ezer forint a listában. Ha pedig külön a fajlagos árakat is összehasonlítjuk ennél a 40 lakásnál, egy XIX. kerületi projektben két olyan 35 négyzetméteres ingatlan is van, amit 17,4 millió forintért kínálnak, így a fajlagos ára 500 ezer forint. A teljes listát nézve a szabad új lakások átlagos négyzetméterára a XIX. kerületben 540 ezer forint, így mintegy 8 százalékkal az átlag alatt kínálják ezt a két, első emeleti egyszobás új lakást.

A legdrágábbak bőven 500 millió forint felett vannak

A listában összesen 61 olyan budapesti új lakást kínáltak eladásra 2018 harmadik negyedévében, amelynek az ára 200 millió forint felett volt, ezeknek több mint a negyede pedig még a 300 millió forintot is meghaladta. A több száz milliós kategóriában a lakóingatlanok nagy része az V. kerületben épül, ugyanakkor több olyat is találni, amit a XIII. kerületben fejlesztenek, ilyen például a lista második helyén szereplő 260 négyzetméteres 10. emeleti lakás Újlipótvárosban, amiért több mint 2 millió forintos fajlagos árat kérnek. A lakás érdekessége, hogy idén tavasszal még 150 millió forinttal kevesebbért kínálták.

Bár több mint 5 ezer listázott lakásnál vannak rögzítve az árak, sok helyen csak külön ajánlatkérés esetén közlik a kínálati árat, így nem kizárható, hogy némely, főleg belvárosi projektben még magasabb, akár 3-4 milliós fajlagos áron is hirdetnek majd luxuslakásokat.

Azok közül azonban, amelyeknél szerepel az ingatlan ára, az abszolút győztes egy V. kerületi 7. emeleti lakás, 226 négyzetméteres alapterülettel, és 60 négyzetméteres terasszal. A háromszobás ingatlant potom 642 millió forintért árulják, és augusztus elején még biztosan nem volt vevője. A szokásos módszer alapján, ha a terasz felét is belevesszük a fajlagos ár számításába, az ingatlan több mint 2,6 millió forintos négyzetméteráron cserélhet gazdát, ha nem emelkedik tovább az ára. 


GAZDASÁG
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
Hazánk vezeti a listát: két év alatt háromszorosára nőtt a lakásépítési kedv
Hazánk vezeti a listát: két év alatt háromszorosára nőtt a lakásépítési kedv
Több, mint háromszorosára nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek száma hazánkban 2018 első negyedévében a 2015-ös értékekhez képest - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Ezzel Magyarország első a közel 30 európai országot tartalmazó rangsorban.
Ennyit költ egy fiatal saját lakásának megvásárlására
Ennyit költ egy fiatal saját lakásának megvásárlására
Tavalyhoz képest, idén márciusban 16 százalékponttal csökkent a 20-30 és 30-40 éves korcsoportba tartozó vevők aránya, míg az idősebb korosztályoké nőtt - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Budapesten a 30 év alatti vásárlók átlagosan 24,6, vidéken 14,2 millió forintért vásároltak lakást.
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!