Így drágultak egy év alatt 20 milliót a lakások a botrányos pesti projektben

Így drágultak egy év alatt 20 milliót a lakások a botrányos pesti projektben

2019-09-16 16:17:32

Mindig vannak újabb és újabb horrorsztorik a hazai lakáspiacon, megannyi történet arról, hogy hogyan jártak pórul azok, akik új építésű projektekben vásároltak, vagy vásároltak volna. Nemrég egy IX. kerületi lakópark kapcsán merültek fel problémák, a vevők dönthettek, hogy semmissé válik a szerződés és visszakapják a két évvel ezelőtt befizetett összeget, vagy ha ráfizetnek a korábbi vételárra elvileg átvehetik a lakásokat. A projekt érdekessége, hogy ha összehasonlítjuk a tavaly őszi és az idei kínálati árakat az adott lakásoknál ebben a projektben, bizony 20 millióval magasabb árakkal fogjuk szembe találni magunkat.

Ingatlan 


A lakásfejlesztési boom-mal párhuzamosan egyre több horrorsztorit lehetett hallani a pórul járt újlakás-vásárlókról. Voltak akiknek "csak" a csúszásokból adódott probléma, de olyanok is, akiket a fejlesztő döntés elé állított: vagy visszakapják a hónapokkal, évekkel ezelőtt befizetett összeget és lakás nélkül maradnak, vagy a korábban leszerződött összegen felül még fizetnek annyit, amennyi mellett a fejlesztőnek kijön a matek és hajlandó megépíteni a lakást, illetve a régi vásárlónak értékesíteni és nem egy újnak eladni, aki többet fizet.


Az első esetben általában ellehetetlenülésre hivatkozva mondja fel a fejlesztő a szerződést, a "majdnem vásárlók" ekkor ugyan idővel visszakapják a befizetett összeget, de kamatmentesen. Így az elmúlt 2-3 éves lakásáremelkedés után szerencséjük van, ha egy valamivel nagyobb mint fele akkora új lakást ki tudnak fizetni ugyanabból az összegből, és amire ismét hónapokat, vagy éveket kell várni, hogy elkészüljön. A másik esetben 20-30 százalékot ráfizetnek az eredeti összegre, bízva abban, hogy ezek után már nem lesz újabb kikötés mielőtt átvehetnék az új lakásukat.


Néhány ezekből a horrorsztorikból:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Folytatódnak a horrorsztorik! - 5 millióval többet követelnek egy vásárlón

Horrorsztorik a lakáspiacon - Mit tehet a gyanútlan vásárló?

Kitálaltak a dühös lakásvásárlók - Súlyos átveréseknek estek áldozatul


Rengeteg történet van, ahol az építési költségek, vagy más nyerészkedés miatt a lakásokat felárazzák a fejlesztők. Az index.hu nemrégiben számolt be egy konkrét IX. kerületi projektről, ahol a vásárlók a két évvel korábban befizetett összeg után csak akkor kaphatták volna meg a lakást, ha 20 százalékkal többet fizetnek érte, elvileg, ellenkező esetben a fejlesztő ellehetetlenülésre hivatkozva szerződést bont. Mindeközben a társasház építése folytatódott tovább, a visszamondott lakások pedig egyre drágábban kerültek meghirdetésre.

Kevesebb mint egy év alatt 20 milliós drágulás ugyanannál a lakásnál

Nem csoda, hogy a fejlesztő inkább új vásárlókat keresett, a szabad lakásainál ugyanis elképesztő drágulás ment végbe 2018 őszétől mostanáig. Piaci információink szerint a projektben kevesebb mint egy év alatt minimum 10 millióval árazták át a lakásokat, de olyan ingatlan is volt, ahol idén nyárra 21 millió forinttal lett magasabb a vételár, a tavaly őszihez képest.


Egy valamivel több mint 80 négyzetméteres, kezdetekben 60 milliós lakást tehát, 81 millióért lehet most megvenni a projektben. A négyzetméterár így 720 ezerről, 975 ezerre nőtt.


A kisebb alapterületű lakásoknál még látványosabb a négyzetméterárak emelkedése, van olyan eladó lakás ugyanis, ahol már millió feletti a négyzetméterár, miközben tavaly ősszel még 700 ezer alatt volt ez a szám. A projekt több lakásánál is tapasztalt körülbelül 20 milliós emelést a fejlesztő két ütemben vezette be, idén év elején nőttek 10 millióval körülbelül, majd pár hónappal később újabb 10 millióval drágultak meg. Ha a fajlagos árakat nézzük ez mintegy 40 százalékos áremelést jelentett. Sovány vigasz, de így legalább azok a régi vevők, akik elfogadták a cikk szerint elvárt 20 százalékkal magasabb árat, nem ugyanannyiért kaphatják meg a lakásukat, mint egy mostani új vásárló, persze ha feltételezzük, hogy további kiegészítést már nem kérnek a leendő lakóktól.

Címkék: ingatlan lakás, ingatlan, Ingatlan lakáspiac, új építésű lakópark, új lakás, horrorsztorik


INGATLAN HÍREK
lakásbörze, Lurdy, lakásvásárlás
Felmértük az új építésű ingatlanok piacát a Lakásbörzén
Felfokozott várakozás előzte meg a kiéhezett lakásvásárlók részéről a Lurdyban megrendezett Lakásbörzét,ahol az ingatlanfejlesztők színe-java vonultatta fel a hazai új lakás kínálatot.
ingatlan, ingatlanpiac, új építés? lakás, új lakás, lakás, ingatlan.com
2015 fordulatot hozott az ingatlanpiacon, az új lakásoké lehet a jövő
A válság alatt mélybe süllyedő ingatlanpiac élénküléséről szólt az idei év, elsősorban a használt lakások piacán, de a kormányzati intézkedéseknek - a Családok Otthonteremtési Kedvezményének kibővítése és a lakásépítés áfájának csökkentése miatt az újlakás-piacon is fellendülés jöhet a jövőben. Az ingatlan.com a hirdetési árak alapján készített összesítése szerint vidéken átlagosan több mint 10 százalékkal nőttek a négyzetméterárak 2015-ben, a budapesti drágulás pedig extrém mértékű, 30 százalékos volt. Igaz, térségenként eltérő volt az áremelkedés.  
Ingatlanos, ingatlanközvetít?, ingatlan értékesít?
Ingatlanközvetítők reagálnak az Index szakmát gyalázó cikkére – Székely Gabriella (Ingatlan Diszpécser – a GDN Ingatlanhálózat tagja)
Bár a nyár folyamán jelent meg az Indexen az a cikk, ami minden jóérzésű ingatlanközvetítőnél kiverte a biztosítékot, de még mindig érkeznek a MIOSZ-hoz a felháborodott reakciók. Korábbi cikkeinkben már olvashatták kollégáink reakcióit, melyek az elvárható objektivitással próbálták meg ellensúlyozni a hírportálon összeseprűzött fél információkat. Mostani cikkünkben Székely Gabriella (Ingatlan Diszpécser–tulajdonos – a GDN Ingatlanhálózat tagja) fejtette ki álláspontját a témáról. Mindezt a mindennapi munkája során átélt történetein keresztül, melyek nem csak tanulságosak, de néhol mosolyt is fognak az olvasó arcára csalni. A GDN Ingatlanhálózat képviselőjével készített interjúnak az is aktualitást ad, hogy nemrégiben jött létre a MIOSZ és a GDN között egy megállapodás, melynek részeként most már a GDN is több száz ingatlant tölt át a MIOSZ oldalára.
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!